Lélekmorzsák...

Amikor szeretkezünk mindig úgy érzem, hogy megnyílik alattam rögtön a Föld...

És mentem elveszek, végem lesz, mert olyan szenvedélyes.
De sosem zuhanni kezdek, hanem csak emelkedek egyre magasabbra a szenvedélyben, amit minden csókoddal, öleléseddel és simogatásoddal, egyre jobban felkorbácsolsz, mint a tengert a szél...
Aztán, amikor nem bírom tovább, lihegve elveszek és a karjaidba omlok, és  Föld felett több ezer kilóméterrel lebegek a boldogságtól megrészegülve, amíg ölelő  és simogató karjaid biztonságos védelmében el nem szunnyadok...

De mindig ott pislákol bennem a tűz, amit bármikor és bárhol felélesztesz, hogy zabolátlan, száguldó vadlóként vágtassak végig a csillagfényes éjszakában...