Elment dolgozni, én pedig egyedül vagyok itthon.
Nem tudok aludni, hiányzik is meg gondolkozom.
Próbálok arról írni, hogy milyen csodálatos Vele minden, de az az igazság, hogy a jó dolgokról valahogy nehezebb írni, legalábbis számomra. Nem érzem elég színvonalasnak azt, ahogyan most írok... talán majd újra visszatalálok ahhoz a hanghoz, ami számomra is kielégítő lesz.
Napok óta csak annyira jutottam el az írásban, hogy ültem a vibráló monitor előtt, és vártam, hogy jöjjenek a magvas gondolatok, de semmi... Közben pedig szétfeszít az az érzés, hogy írnom kell...
Ha pedig nem a blog üres képernyőjét bámulom, akkor az álláshirdetéseket bújom. Persze ha találok is valamit, akkor általában arra sem méltatnak, hogy válaszoljanak, nem hogy interjúra hívjanak.
"Ez van, ezt kell szeretni!" - mondják...
Persze azért nem kesergek, tudom, hogy keresgélni kell, előbb-utóbb akad valami, csak a kérdés, hogy megfelel-e?! Persze mehetnék külföldre is, ami egyszerre vonz és taszít is... Legtöbbször azt kérdezem magamtól, hogy ott vajon jobb lenne-e?
Tegnap voltam nyelvvizsgázni, mert egy írásbeli nyelvvizsgám még hiányzik ahhoz, hogy kezembe vegyem a diplomámat. Egy papírral kiszúrták a szememet, ami még annyit sem ér, mint a diploma, pedig az sem ér semmit se. De mondjuk az is érdekelne, hogy egy magyar szakos végzettséghez miért kell két nyelvvizsga? Majd ha egyszer netalán tanítani fogok, akkor Petőfi életét németül Aranyét meg angolul verjem a nebulók fejébe...? Bár igaz is, Janus Pannonius latinul írt verseket... még jó, hogy egyetemen amikor még a történelem elsajátításával is kacérkodtam négy szemeszternyi latint is tanultam, szóval nem is olyan nagy probléma...
De alapjában nem vagyok pesszimista, csupán kérdéseket teszek fel, amikre szeretnék választ kapni. Ez valami olyan, amikor a házi asszonyok azt kérdezi Murphy szerint: "Vajon hová tűntek el a mosás során a fél pár zokni?!"
Közben a szél fújdogálja a nyitott ablakon át a függönyt.
Itt van az ősz, érzem az illatát...
Kommentek